Eredményeink

Élvonalban a tenyésztésben, a turizmusban és a sportban egyaránt


Törzstenyészetként elengedhetetlen, hogy lovaink egységes, elegáns megjelenésük mellett a sportban, turizmusban és a szakoktatásban is kimagaslóan teljesítsenek. 

1992-ben, ötvenkét év után először rendezték meg a fajta országos tenyészszemléjét, ahol a Lóska János által tenyésztett kisbéri lovak szinte minden kategóriában első helyen végeztek, maguk mögé utasítva a kiemelt állami méneseket, hozzásegítve ezzel tulajdonosukat a legeredményesebb tenyésztő díjához. Az eddig megrendezésre került tenyészszemlék különböző kategóriáiban lovaink összesen 89 helyezést szereztek, és hasonlóan kimagasló eredményeket értek el a sport és a turizmus területén egyaránt.


Lóska János főbb tenyésztési eredményei:

  • Legeredményesebb tenyésztő 13 alkalommal
  • Kétszeres Aranykoszorús tenyésztő
  • 1996 OMÉK Aranyérem, Ozora Zafír nevű kancával
  • 2000 OMÉK Bronzérem, Postillion Rege nevű kancával
  • 2010 OMÉK Aranyérem Ozora II Aramisz nevű ménnel, ezüstérem Cenzor Szapphó nevű kancával
  • 2008-ban megrendezett Farmer Expo Tenyésztési Nagydíjának győztese
  • 2021-ben a Magyar Állattenyésztés Kiemelt Zászlóshajója díj kitüntetettje.


1991-ben kezdődött saját tenyésztésű lovaink versenyben való kipróbálása, hisz ekkor nőtt fel az első generáció. Fiatal koruk ellenére hamar nagy sikereket értek el ugró és lovastusa versenyeken egyaránt. Ozora-Árvácska Árva nevű ménünk kora egyik legeredményesebb ugrólova volt, Nádházy Árpáddal nyergében. 1995-ben díjugratásban megnyerte a Nemzetközi Mezőhegyesi Kanca- és Ménversenyt, a Díjugrató Országos Bajnokságon egyéni aranyat szerzett, míg csapatban Weselényi Miklós Sportegyesület bronzérmes lett. Az 1996-os amerikai olimpiai újság lovas melléklete címlapon hirdette a magyar ugrócsodát. Ezalatt Ozora-Árvácska II Álmos nevű ménnel Lóska János részt vett az 1995-ös Laendliche, Military Európa Bajnokságon. 1996-ban Álmos - sokoldalúságát bizonyítva - Komáromi Anikóval a nyergében megnyerte az országos tanintézeti bajnokságot díjlovaglásban.

Lovastusa sportágban lovaink számos kiemelkedő eredményt értek el az elmúlt évtizedekben. Ozora II Twin Peaks nevű lovunk 2001-ben minősült a Fiatal Lovak Világ Bajnokságára, 2002-ben pedig fölényesen nyerte meg a Military Országos Bajnokságot, és az év military lova lett. Számos eredményt ért el militaryban továbbá Ozora II Aramisz, Ozora Porthos (Legjobb előkezdő military ló 2003), Cenzor Cinka Panna (Legjobb kezdő military ló 2003)

Több éves kihagyás után 2016-ban létrehoztuk a Wesselényi Miklós Sportegyesület utódját, a mai formájában működő Lóska Ménes Sportegyesületet. A ménes visszatérését nagyban elősegítette, hogy családunkhoz és közös munkánkhoz csatlakozott Egyed László, aki 2009 óta töretlenül vezeti a magyar lovastusa ranglistát. Szakmai irányításával egyesületünk hamar az élvonalba tört és már 2017-ben elérte a legeredményesebb egyesület címét. 

Tenyésztési- és sport sikereinkhez hozzájárultak a kiválóan felnevelt és felkészített lovaink, valamint a megalapozott szakmai tudással bíró szakemberek, mint például Csapó Gábor, Nádházy Árpád, Ákos Ajtony, vagy Göttler Vilmos .



Főbb sporteredmények:


2017 Az év legeredményesebb egyesülete
2017 Cenzor Szittya az év legeredményesebb lovastusa lova
2017 Cenzor Szittya az év utánpótlás lova
2018 Az év legeredményesebb egyesülete
2018 Lovastusa OB Felnőtt II. helyezés Egyed László, Cenzor Szittya
2018 Lovastusa OB Felnőtt I. helyezés csapat
2019 Ifjúsági Magyar Bajnok Nagy Kinga, Cenzor Fráter
2019 Felnőtt Európa Bajnoki minősülés Egyed László My Win
2021 Cenzor Spirit az év utánpótlás lova
2021 Az év legeredményesebb egyesülete


Lóska János-Magánménese Cím: 2688 Vanyarc Sarlóspuszta • Telefonszám: +36 20 455 7251 • loska.stud@gmail.com